Kábítószeres kávézó nyílhat Angliában

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában kábítószer tartalmú termékek árusításával is foglalkozó kávéház megnyitására készül egy aktivista. A férfi a marihuána gyógyászati alkalmazásának engedélyezéséért küzd.
Vágólapra másolva!

A vendéglátóhelyet, amely a tervek szerint a könnyű drogok árusításával foglalkozó holland kávézók mintájára fog működni, szombaton akarják megnyitni Manchester mellett, Stockportban A helyi rendőrség megígérte, hogy az amszterdami tapasztalatokat figyelembe véve, szemet huny a helyiség megnyitása felett.

A cannabis kávéházat a várakozások szerint számtalan, fájdalmaktól szenvedő beteg látogatja majd, hogy az egyelőre tiltott szert betegségének enyhítésére használja. A férfi tavaly ősszel kampánya jegyében egy művészeti központ megnyitásakor Erzsébet királynőnek cannabis növényekkel teletűzdelt csokrot adott át.

A 44 éves ColinDavies korábban szervezetet alapított a fájdalmaktól szenvedő betegtársai marihuánával való ellátására, amiért 1999-ben pert indítottak ellene. Az alapító öt évvel ezelőtt kezdett cannabisz tartalmú szereket szedni, hogy könnyítsen súlyos gerincsérülése okozta fájdalmain.

Davis azt mondta, hogy a drogot orvosi indokok miatt használta és ugyanezért látott el vele két multiplex szklerózisban szenvedő beteget.

A Stockportban élő aktivista tervezett vendéglátóhelyét az Egyesült Királyság első, orvosi marihuánát elárusító kávéházává akarja tenni - írja a BBC.