Amerikai csoport megy Pakisztánba

Az Egyesült Államok egy csoportot küld a következő napokban Pakisztánba, miután az iszlámábádi vezetés úgy döntött, hogy együttműködik az USÁ-val a terrorizmus elleni küzdelemben.

Az Egyesült Államok egy csoportot küld a következő napokban Pakisztánba annak nyomán, hogy az iszlámábádi vezetés úgy döntött: együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben - közölte vasárnap Colin Powell amerikai külügyminiszter.

A jelentés nem utal arra, hogy milyen jellegű csoportról van szó. Powell szerint ugyanakkor még annak kiküldése előtt az amerikaiaknak pontos képet kell kialakítaniuk arról, hogy ott mire is lesz szükségük, s hogy a pakisztániak milyen segítséget tudnak majd adni nekik: éppen ezért a csoport összetételéről még nem született döntés, s az indulás időpontjáról is csak annyit tud közölni, hogy reményei szerint ez "néhány napon belül" megtörténik.

Az LCI francia hírtelevízió iszlámábádi különtudósítója egyébként már szombaton arról számolt be - a pakisztáni hírszerzés korábbi vezetőjének közléseire hivatkozva -, hogy az egyik éjszaka két amerikai szállítógép szállt le az iszlámábádi repülőtéren. Az LCI-tudósító ehhez hozzátette: a pakisztáni nagyvárosban olyan híreszteléseket hallani, hogy a gépekkel amerikai kommandósok érkeztek. A hírszerzési főnök viszont azt közölte vele, hogy nyomozókról van szó, akik a keddi terrorakciókkal kapcsolatban akarnak vizsgálatokat folytatni a közép-keleti országban.