Elrendelték az engedély nélküli gépek lelövését

Az amerikai alelnök elmondta, hogy Bush elnök a keddi New York-i támadás után elrendelte, hogy lőjenek le minden repülőt, amely engedély nélkül közelíti meg Washingtont.

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy Oszama bin Ladennek köze volt a keddi terrortámadásokhoz. Rumsfeld mindazonáltal hangsúlyozta: a terrorizmus hálózata sokkal több, mint egyetlen ember. Az Egyesült Államok nem fogja annyiban hagyni, hogy egyes országok menedéket nyújtsanak a terrorista szervezeteknek - tette hozzá a Pentagon vezetője, aki a válaszlépések kimunkálása céljából a hét végét George Bush elnökkel és a Fehér Ház más vezető munkatársaival együtt a Camp David-i elnöki rezidencián töltötte.

Dick Cheney amerikai alelnök, az NBC téváhálózatnak adott nyilatkozatában egyebek közt elmondta: George Bush elnök közvetlenül a New York-i Világkereskedelmi Központ, majd a washingtoni Pentagon ellen elkövetett keddi terrorcselekmény után elrendelte: lőjenek le minden olyan polgári, kereskedelmi repülőgépet, amely engedély nélkül megközelíti Washingtont.

E kiadott elnöki parancs végrehajtására már nem volt szükség a továbbiakban - tette hozzá Cheney. Az alelnök szerint az ilyen szörnyűséges helyzetben helyénvaló ennek a parancsnak a kiadása: ha az eltérített gép nem hajlandó irányt változtatni és a kívülről érkező felszólításnak eleget tenni, akkor a még nagyobb emberáldozatok elkerülése érdekében, végső intézkedésként, le kell lőni.

Cheney nyilatkozott az amerikai gazdaság kilátásairól is, és úgy vélekedett: az amerikai gazdaság ez év végén ismét fellendülést mutat majd. Azt azonban, hogy mit fognak tükrözni a harmadik negyedév adatai, miközben az Egyesült Államokat háborúba kényszerítette a nemzetközi terrorizmus, ma még nem lehet megmondani.

Colin Powell amerikai külügyminiszter sajtónyilatkozatban hangoztatta: bízik a pakisztáni erőfeszítések - az Afganiszztánhoz intézett pakisztáni felszólítás - hathatósságában. Egyúttal - a közel-keleti térség átfogó helyzetére tekintettel - megerősítette azt a washingtoni álláspontot, miszerint fel kellene újítani az izraeli-palesztin párbeszédet.