Fogkefével és fésűvel a halottak azonosításáért

Vasárnap is folytatódtak a mentési munkálatok New Yorkban a Világkereskedelmi Központ romjai között. Eddig 159 holttestet találtak meg a mentők, az eltűntek száma 5 100-ra tehető.

A folyatódó mentési munkáknak nem kedvez az időjárás. A mentőalakulatok éjszaka is dolgoznak, az utakon elhaladó járműveiket tapsoló tömeg fogadja. Bár szerda óta egyetlen élő embert sem találtak meg, Rudolph Giuliani New York-i polgármester szerint a mentők még mindig nem adták fel a reményt, hogy a romok alatt valaki túlélte a tragédiát. A mentők és nyomozók arra kérték a kedd óta eltűntek hozzátartozóit, hogy bocsássák rendelkezésükre az áldozatok fogkeféit és fésűit, hogy a DNS-molekulák segítségével azonosítani tudják őket.

A CNN hírtelevízió szerint 5 100-ra tehető az eltűntek száma. A 159 halottból eddig 99-et tudtak azonosítani. Közülük tizenötöt a szétszakadt testrészek alapján azonosítottak.

A mentési munkálatok nehézségét mutatja, hogy az ikertornyokból származó 457 ezer tonna törmelékből a mentőosztagok eddig alig több mint 22 ezer tonnát szállítottak el a helyszínről.

Vasárnap további gyászoló istentiszteleteket tartanak a városban és külön megemlékezés lesz a Central Parkban is.

Az amerikai parti őrség pénteken és szombaton ellenőrizte a manhattani pénzügyi épületek levegőjét, ezt követően engedélyezte az alkalmazottaknak, hogy fontos munkaanyagaikat, számítógépes lemezeiket magukhoz vegyék.