<P class="MsoNormal">Újabb közvetett bizonyíték bin Laden ellen

Vágólapra másolva!
Az FBI már hónapok óta figyelt két terroristát, akik a Pentagonnak csapódó gép eltérítői voltak. A két férfit korábban Malajziában együtt látták.Egyikük részt vett a Cole hadihajó elleni tavaly októberi merényletben. A hajó elleni akciót bin Laden vállalta magára. Valószínűsíthető, hogy mindkét terrorista a szaúdi milliomos embere volt.
Vágólapra másolva!

A CNN értesülései szerint két terrorista, aki részt vett a Pentagon épületébe becsapódott repülőgép eltérítésében, már korábban is az amerikai hatóságok megfigyelése alatt állt. Salem Alhamzit azért figyelte az FBI, mert ismeretségben állt Khalid al-Midharral, aki tavaly októberben bizonyíthatóan részt vett a Cole amerikai hadihajó megtámadásában Jemen partjainál. A merényletet, amelyben 17 katona vesztette életét, Oszama bin Laden vállalta magára.

Alhamzi San Diegoban élt testvérével, akinek neve szintén a merénylők listáján szerepel. A szomszédok elbeszélése szerint al-Midhart gyakran látták a két férfi lakásánál. Ugyanakkor az FBI információi szerint Alhamzit már korábban is együttlátták bin Laden emberével Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában.

Az FBI azt is közölte, hogy a három férfi Phonexben csatlakozott Hani Hanjourhoz, akit szintén gyanúsítottként tartanak számon. Jelenleg mind a négyüket azzal gyanúsítják, hogy részt vettek annak az utasszállítónak az elrablásában, amely a Pentagon épületébe csapódott.