A Szovjetunió és Afganisztán háborúja

Vágólapra másolva!
A szovjet csapatok tíz év alatt sem tudták legyőzni Afganisztánt. A harcokban több mint egymillió ember esett el, többségében afgánok.
Vágólapra másolva!

Afgán harcos egy kilőtt
szovjet tank mellett

Az USA ezzel elvesztette a korábban nehezen megszerzett befolyását Iránra, a közép-ázsiai térség egyik meghatározó államára. Brezsnyev és a szovjet vezetés emiatt elérkezettnek látta az időt, hogy az Egyesült Államok pozícióinak meggyengülésével a Szovjetunió kiterjessze saját érdekszféráját Közép-Ázsiára. Afganisztán stratégiai jelentősége, hogy innen repülőgépekkel már elérhető az Arab-öböl, ahonnét jelentős olajszállítmányok indultak Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba.

Az 1979-es bevonulás után 150 ezer szovjet katona harcolt Afganisztánban, 10-15 ezren estek el a tíz évig tartó harcokban. Az afganisztániak 1 millió embert vesztettek, 4 millióan elmenekültek, de mégis meghátrálásra kényszerítették a szovjet hadsereget.

Az 1989-es kivonulás után megerősítették a szovjetek által támogatott afgán kormánycsapatokat. A Nadzsibullah vezette szovjetbarát kormány 1992-ig tartotta magát. Ekkor az iszlámista ellenzék megdöntötte a kormányt.

[origo]