Az ENSZ szerint nincsenek kiképzőtáborok Boszniában

Vágólapra másolva!
Washington ellenőrzés céljából a boszniai hatóságoknak egy olyan névsort adott át, amely tartalmazza annak a 18 olyan személynek nevét, akiket a múlt heti egyesült államokbeli terrorcselekmények elkövetésével gyanúsítanak. A Bosznia-Hercegovinában állomásozó ENSZ-rendőrség tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint az ország területén terrorista kiképzőtáborok lennének.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó listát megkapta harminc további ország, ami - jelentette a bosznia-hercegovinai televízió, a BHT - érthető eljárás ilyen esetekben.

Szarajevóban egy honosítási bizottság ellenőrzi azokat az állításokat, amelyek szerint 11 ezer külföldi személy kapott boszniai állampolgárságot 1992-1995 között, a boszniai háború idején. A BHT úgy tudja, hogy mára 95 százalékban befejezték az ellenőrzést, és az eddigi vizsgálat kiderítette: 420, arab országokból érkezett személy kapott annak idején boszniai állampolgárságot.

Stefo Leman az ENSZ boszniai missziójának a szóvivője a Dnevni Avaz című szarajevói lapnak elmondta: "Az IPTF nem erősítette meg azokat az állításokat, amelyek szerint terrorista kiképzőtáborok vannak Boszniában. Értesüléseink szerint valóban létezik egy kisebb modzsahed közösség Boszniában, de kiképzőtábora nincs". Hozzátette: az IPTF-nek nincs olyan értesülése, amely miatt félnie kellene attól, hogy a nemzetközi szervezetek képviseletei Boszniában terrorakciók célpontjává válhatnak.

Leman azzal kapcsolatosan nyilatkozott erről, hogy egy skót szakértő úgy nyilatkozott: Oszama bin Laden terrorszervezetének, az aL-Kaidának hídfőállásai vannak a délszláv térségben, különösképpen erős a szervezet jelenléte Boszniában.

Ami a "modzsahed közösséget" illeti: Leman nyilvánvalóan a Bosznia középső részén fekvő Maglajnál, Bocinja település élő modzsahedekre gondolt, akik a boszniai háború idején harcoltak a bosnyák fegyveresek oldalán, majd az országban maradtak. A modzsahedek vezetője egy bizonyos Abu Hamza, akiről szerdán a belgrádi Vecernje Novostiban azt írta Dragan Simeunovic belgrádi iszlám-szakértő, hogy sohasem, még a boszniai háború után sem titkolta, hogy közeli viszonyban áll Oszama Bin Ladennel.