<P class="MsoNormal">Fénykép készült két gyanúsítottról

Vágólapra másolva!
Az eltérített gépek egyikére szállt fel az a két feltételezett terrorista, akikről a támadás napján a repülőtéri biztonsági szolgálat felvételt készített.
Vágólapra másolva!

A repülőtéri biztonsági szolgálat felvételt készített két feltételezett terroristáról. A terroristák szeptember 11-én a New York-i és washingtoni támadás napján a portlandi repülőtéren befelé tartottak, és a Világkereskedelmi Központnak csapódó egyik gépre szálltak fel.

A felvételt szerdán tették közzé a hatóságok. A két személyt aznap reggel kapták lencsevégre, amikor éppen felszálláshoz készülődtek egy Portlandból Bostonba tartó gépre. Egyikük a hatóságok feltételezése szerint Mohammed Atta, aki vállán táskával igyekezett az ellenőrzőkapu felé. A másikukat Abdulaziz Alomariként azonosították, és éppen a szállítószalaghoz hajolt le valamiért.

A nyomozók szerint a két férfi az American Airlines 11-es számú járatára szállt, amelyet később eltérítettek és az ikertorony egyikének ütköztek vele.

Korábban:

Vádat emeltek három feltételezett terrorista ellen