Bin Laden elhagyta Afganisztánt

Vágólapra másolva!
Egyre több híradás számol be arról, hogy Oszama bin Laden már napokkal ezelőtt elhagyta Afganisztánt. Hírügynökségek értesülései szerint Libanonban, vagy Csecsenföldön tartózkodhat.
Vágólapra másolva!

A The News International című pakisztáni lap arról számolt be, hogy bin Laden hétfő óta nem tartózkodik afgán területen. A cikk tálib forrásokra is hivatkozik, amelyek megerősitik, hogy a szaúd-arábiai sejk ismeretlen helyre utazott Afganisztánból. Az iszlám vallási vezetők tanácskozása csütörtökön olyan határozattal zárult, amelyben felkérték bin Ladent az ország elhagyására.

"Oszama bin Laden maga döntött úgy, hogy elutazik, és ezáltal megmenekülhet Afganisztán" - szólt a tálib híradás. Azt is hozzátették, hogy kíséretével, valamint számos, benne vakon bízó afgánnal távozott az országból. Bin Laden kitűnő egészségnek örvend, és csupa olyan fiatal önkéntest gyűjtött maga köré, akik az életüket is föláldoznák érte. Ezek a fiatalok tanult, a világ minden részén kapcsolatokkal rendelkező emberek, akik különösen kitűnnek biológiai, kémiai, és fegyverekkel kapcsolatos ismereteikkel. Jelenlegi tartózkodási helyüket senki nem ismeri - tették hozzá. Nem zárható ki azonban, hogy Libanonban, vagy Csecsenföldön van. Kevés országról képzelhető el, hogy szembeszállnának az amerikai fenyegetésekkel, de a tálibok állítólag bíznak a csecsenekben.