Szétvert szélsőséges iszlám tüntetés Pakisztánban

Vágólapra másolva!
A rendőrség verte szét pénteken Pakisztán gazdasági fővárosában, Karacsiban az iszlám szélsőségesek tüntetését, amelyet az Afganisztán ellen tervezett amerikai katonai akció ellen irányult.
Vágólapra másolva!

A rendőrség verte szét pénteken Pakisztán gazdasági fővárosában, Karacsiban az iszlám szélsőségesek tüntetését, amelyet az Afganisztán ellen tervezett amerikai katonai akció ellen irányult. A tüntetők kövekkel dobálták meg a környéken az autóbuszokat és a gépkocsikat, eltorlaszolták az utakat és autógumikat égettek el. A rendőrség gumibotokkal próbálta feloszlatni a megmozdulást.

Több tucat pakisztáni vallásos párt szólított fel híveit a hét elején arra, hogy a pénteki hagyományos mohamedán imát követően tüntessenek, és rendezzenek gyűléseket "Halál Amerikára" jelszóval, miután az iszlámábádi kormány a Washingtonnal való együttműködésről döntött az Oszama Bin Ladent rejtegető Afganisztán elleni tervezett katonai csapásban.