Afganisztánban mozgósítanak a szent háborúhoz

Vágólapra másolva!
A tálibok 300 ezer ember mozgósítását határozták el az USA elleni szent háborúra. Közben a Nyugat által támogatott afgán ellenzéki erők fegyveresei visszafoglaltak a táliboktól egy stratégiai fontosságú várost.
Vágólapra másolva!

A tálibok 300 ezer ember mozgósítását határozták el az Egyesült Államok elleni "szent háborúra". A hírt Obaidollah Ahund molla, a tálibok védelmi minisztere közölte. Olyan harcosokat hívtak be a hadseregbe, "akiknek már van tapasztalatuk a dzsihádban" - olvasható a minisztérium közleményében. A mozgósított személyeket a fővárosba, a határokra és más fontos körzetekbe irányítják.

A mozgósítás hírét megelőzte egy kabuli szóvivőre hivatkozó hétfői hadijelentés, amelyben a fanatikus mohamedán rendszer elismerte egy fontos város elvesztését. Közölték, hogy az afgán ellenzéki erők, a (a Nyugat által támogatott) Északi Szövetség fegyveres erői szombat éjjel elfoglalták Szári-Bazárt. E település a stratégiai fontosságú Mazari-Sariftól száz kilométerre délre terül el.

Az Északi Szövetség és az üzbég nemzetiségű Rasid Dosztum afganisztáni tábornok vezette független erők, a Dzsumbus-i-Milli szervezet hadai három északi tartományban indítottak új támadásokat, és egy járást el is foglaltak a táliboktól. Dosztum maga korábban már bejelentette, hogy csapatai megközelítették Mazari-Sarifot, és reményei szerint be is veszik néhány nap alatt.

Dosztum annak idején, a tálibok nagyszabású előretörése során volt kénytelen feladni e fontos erősséget, és akkor Törökországba menekült. Most visszatért, és át szeretné venni a tálibellenes mozgalom katonai vezetőjének szerepét. E tisztet Ahmed Sah Maszud tádzsik nemzetiségű parancsnok töltötte be egészen addig, amíg a tálibok végrehajtottak ellene egy merényletet. A parancsnok az elűzött, de az ENSZ által máig elismert Burhanuddin Rabbani elnök védelmi minisztere volt.

Ahmad Sah Maszud parancsnok, az afgán fegyveres ellenzék vezetője, a tálibellenes "Északi Szövetség" katonai vezetője szeptember 9-én halt meg merénylet következtében. A szülőfalujában, Dzsangalakban tartott temetésre összegyűlt több ezres tömeg bosszúért kiáltott. Burhanuddin Rabbani, az ENSZ által elismert afgán kormány miniszterelnöke, az Északi Szövetség hivatalos vezetője kijelentette: A tálibok Oszama bin Laden és Pakisztán irányítása alatt állnak. "Ezek az emberek el lesznek törölve a Föld felszínéről, ha Isten is úgy akarja."