Beindul a brit diplomácia a Közel-Keleten

Vágólapra másolva!
A brit külügyminiszter a hét elején több közel-keleti államba is ellátogat, valószínűleg azért, hogy előkészítse az Afganisztán elleni támadást. Jack Straw Iránba is ellátogat, ahol 1979 óta nem járt brit politikus.
Vágólapra másolva!

Nagy-Británnia komoly diplomáciai szerepet vállalt a közel-keleti vezetők meggyőzésében. A körút fő célja valószínűleg az, hogy ne legyen ellenzője a térségben egy afganisztáni támadásnak.

Jack Straw hétfőn Iránban kezdi körútját. Az 1979-es iszlám forradalom óta nem járt brit politikus Iránban. Irán és a nyugati hatalmak viszonya azóta nagyon megromlott, és Irán legnagyobb ellenségei között tartja számon az Egyesült Államokat. Irán mindeddig határozottan ellenezte Afganisztán megtámadását, bár elítélte a múlt keddi terrortámadást. Az iráni elnök vasárnap szír kollégájával tárgyalt, és megegyeztek, "súlyos következményekhez" vezetnének, ha az USA megtádná Afganisztánt. Akkor szerintük a "válság elmélyülne". Ugyanakkor egy óvatos nyilatkozat szerint ENSZ jóváhagyással el tudnának fogadni küzdelmet a terrorizmus ellen. Straw az irániak meggyőzését egy feltűnően barátságos sajtónyilatkozattal kezdte. "Az emberi megértés, amit Irán mutatott a terrortámadás után, új korszakot hozhat kapcsolatunkban." Straw azt nyilatkozta, hogy egyik legfőbb célja megmagyarázni, hogy a támadás nem az iszlám, hanem a terrorizmus ellen történhet. A külügyminiszter közvetíteni szeretne az USA és Irán között. A brit külügyminiszter Jordániába és Izraelbe is ellátogat.

Nagy-Británnia a diplomácia mellett katonailag és anyagilag is egyre jobban szerepet vállal a konfliktusban. Angol felderítő egységek vasárnap összetűzésbe keveredtek afgán fegyveresekkel, és a britek is csapatokat vonnak össze a térségben.

A brit kormány vasárnap közölte: 25 millió fonttal segítik az Afganisztánnal határos országokat, hogy el tudják látni az érkező menekülteket. Afganisztánból mind többen menekülnek el, a közelgő támadástól tartva. A menekültek nyomorúságos körülmények között élnek, többségük Pakisztán felé veszi útját. Sokan közülük a határon várnak arra, hogy beengedjék őket Pakisztánba.