Csökkent a kábítószerforgalom a terrortámadások óta

Vágólapra másolva!
Érezhetően csökkent az amerikai határokon lefoglalt kábítószer mennyisége szeptember 11-ei támadás óta. A vámosok ezt a szigorított ellenőrzéseknek tulajdonítják.
Vágólapra másolva!

Egyre kevesebben próbálkoznak azzal, hogy az Egyesült Államok területére kábítószert csempésszenek - áll a CNN oldalán. A vámőrség szóvivője ezt azzal magyarázta, hogy a terrortámadás után megerősítették az őrizetet a határátkelőhelyeken, és a csempészek félnek az átkeléstől.

A két héttel ezelőtti terrortámadás után a vámőrség életbe léptette a "Vörös kód" riadót. Ez a négy közül legmagasabb riadókészültséget jelenti, így a vámosok alaposabban ellenőrzik az országba belépni kívánó utasokat és járműveket. Ezen kívül vámosok segítenek a határőröknek a repülőtereken az utasok ellenőrzésében.

"Sokkal több utast kérdezünk ki, és sokkal több árut ellenőrzünk" - közölte a vámőrség vezetője a támadás után egy nappal. Hozzátette: a legmagasabb fokú készültség még bizonytalan ideig fennmarad az amerikai közúti és reptéri határokon.