Még egy utolsó pakisztáni kísérlet

Vágólapra másolva!
Utoljára próbálja meg rávenni az Afganisztán nagy részét uraló tálib vezetőket Pakisztán, hogy adja ki Oszama bin Ladent, a szeptember 11-i terrotámadás első számú gyanúsítottját. Egyszerre két delegáció, egy kormányküldöttség és vallási vezetők egy csoportja próbál szót érteni a tálibokkal: vagy kiadják bin Ladent, vagy az Egyesült Államok megtámadja Afganisztánt.
Vágólapra másolva!

Pakisztán mára az egyetlen olyan állam, amely diplomáciai kapcsolatot tart fenn az Afganisztán nagy részét uraló vallási fanatikus tálib kormánnyal. Az elmúlt időkig Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is elismerte a tálibok kormányát, ám a terrortámadás után felbontották kapcsolataikat bin Laden rejtegetőivel.

Szeretnénk megnyugtatni a lekiismeretünket, hogy mindent elkövettünk - nyilatkozta a CNN-nek egy pakisztáni kormánytisztviselő. A térségben minden bizonnyal Pakisztán van a legnehezebb helyzetben, hiszen korábban támogatta a tálibokat, most mégis politikai, katonai és lassan humanitárius válsághelyzetel kell megküzdenie. A két ország határán több ezren várnak arra, hogy amint megkezdődik egy esetleges amerikai akció, elmeneküljenek Afganisztánból. Az ENSZ már több tízezer tonna élelmiszersegélyt juttatott a térségbe, de a szakértők szerint ha megindul a menekülthullám, ez semmire sem lesz elég. A pkaisztáni emberek nagy része támogatja a tálibokat és tüntetéseket tartanak saját kormányuk Amerika-barát politikája ellen. Csütörtökön - a kormány szervezésében - már a tálibok ellen is voltak megmozdulások.

Az észak-afganisztáni ellenzéki csapatok közben egyre hevesebben támadják a tálib hadsereget és a hadműveletek kiterjesztésére készülnek. Az USA pedig azt tervezi, hogy segítséget nyújt a tálibok elleni küzdelemhez.Már készülnek a tervek Afganisztán politikai reformjára. A volt uralkodó, illetve korábbi kormányok miniszterei, katonai vezető és egyetemi professzorok a tálib rezsim bukása utáni időkre készülnek.

[origo]