Az ETA pártja fegyverszünetet szorgalmaz

Vágólapra másolva!
A spanyolországi baszk szakadár terrorszervezet, az ETA pártja, az Egység azt szorgalmazza, hogy az ETA jelentsen be fegyverszünetet.
Vágólapra másolva!

A párt állítólag néhány héttel ezelőtt fordult az illegális szervezethez ezzel a javaslattal, de mindeddig nem kapott választ, mivel a New York-i és a washingtoni merényletek óta "bizonytalanság uralkodik" az ETA soraiban, ahogy a lap fogalmazott.

Az ETA soraiban uralkodó bizonytalanság állítólag azzal magyarázható, hogy a terrorszervezet vezetősége attól tart, hogy fokozódnak az ellenük véghez vitt rendőrségi akciók, és helyzetük mind Spanyolországban, mind Franciaországban nehezebb lesz.