<P class="MsoNormal">Megdönthető a tálib rendszer

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök jóváhagyta azt a tervet, hogy a tálibok ellen harcoló afganisztáni ellenzéki erők támogatást kapjanak. Az Északi Szövetség képes lehet hat-nyolc hónap alatt megdönteni a tálib rendszert, ha nyugati országok pénzzel és fegyverekkel támogatják őket.
Vágólapra másolva!

George W. Bush amerikai elnök a hétvégén jóváhagyta azt a tervet, hogy a tálibok ellen harcoló afganisztáni ellenzéki erők titokban támogatásban részesüljenek.

"A tálibok nem képviselik az afgán embereket, akik soha nem szavaztak, vagy választottak maguknak tálib pártot."- summázza Bush politikai álláspontját. "Nem akarjuk eldönteni, hogy ki uralja Afganisztánt, de segítünk azoknak, akik az ország békéjét, gazdasági fejlődését keresik, és megszabadítanák a terroristáktól." A dokumentum előkészítésében kulcsszerepe volt fontos politikusoknak a Nemzetbiztonsági Tanácstól és a Külügyminisztériumtól.

A Fehér Házban készült emlékeztető szerint a pénzbeli segítség rövidtávú célja, hogy megsemmisítse a terrorizmust, amely a szeptember 11-ei terrortámadáshoz vezetett. Bár egy tisztségviselő információja szerint az is benne van, hogy az USA politikájával való egyetértés egyértelműen azt eredményezné, hogy Amerika preferálja majd az új kormányt.

A The New York Times azt írta, hogy az Afganisztán északi részén harcoló Északi Szövetség, valamint a Dél-Afganisztánban élő pastu törzsek kapnak amerikai támogatást. Egy neve elhallgatását kérő, vezető amerikai tisztviselő elmondta az újságnak: a támogatás nem korlátozódik a politikai síkra. A cél az, hogy az Északi Szövetség és a pastu törzsek képesek legyenek a hatékonyabb fellépésre a tálibok ellen.

Ahmed Vali Maszud, a Burhanuddin Rabbani vezette, száműzetésben élő afgán kormány londoni nagykövete megerősítette, hogy az afgán ellenzék és az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdett az Afganisztánt uraló tálib rezsim megdöntésére, valamint az Oszama bin Laden elfogására irányuló akcióik összehangolásáról.

A The Guardian című brit napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában Ahmed Vali Maszud - a néhai Ahmed Sah Maszudnak, az Északi Szövetség szeptemberben meggyilkolt katonai vezetőjének a fivére - úgy vélekedett, hogy az ellenzéki erőket tömörítő Északi Szövetség képes lenne hat-nyolc hónap alatt megdönteni a tálib rendszert, ha nyugati országok pénzzel és fegyverekkel támogatnák őket.

Az Északi Szövetségnek 25 ezer embere van. A létszám bővítését behatárolja, hogy nincs elegendő fegyver. Ezzel szemben a tálibok jelenleg mintegy 50 ezer embert képesek hadrendbe állítani. Ahmed Vali Maszud szerint Washingtonnak gyorsan kell cselekednie a siker érdekében, kihasználva a tálibok körében jelenleg uralkodó tanácstalanságot, zűrzavart.

Maszud úgy tudja, hogy Oszama bin Laden, a szeptember 11-i amerikai terrormerényletek legfőbb gyanúsítottja jelenleg a délkelet-afganisztáni Kandahár vagy Zábul tartományban bujkál. - A szaúd-arábiai származású milliomos terrorvezért jelentős erők védik, és a pakisztáni titkosszolgálatok is segítik - állítja Maszud.

Abdullah Abdullah, a Rabbani-féle afgán kormány külügyminisztere szintén megerősítette, hogy kapcsolatban állnak az amerikai kormányzattal. Abdullah azt jósolta a CNN amerikai hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatában, hogy az Egyesült Államok a következő néhány nap során támadást intéz Afganisztán ellen. Véleménye szerint az amerikai légi csapások első számú célpontjai között lesz a kabuli repülőtér, a tálib légierő kandahári támaszpontja és a dzsalálábádi kiképző táborok.

Korábban:

Az USA támogatja a tálibok ellenzékét