A szövetségesek 60-90 percenként lövik rakétákkal az afganisztáni Kandahárt, ahol a repülőteret már vasárnap, a támadás első hullámában megsemmisítették. Ezzel megkezdődött a vasárnap este óta tartó ellentámadás negyedik hulláma is. A brit védelmi miniszter közlése szerint összesen 30 katonai célpontot támadnak Afganisztánban.

b2-es bombázó
A támadásban részt vevő amerikai és brit csapatok főként a tálib katonai létesítményeket és az al-Kaida terrorhálózat kiképzőtáborait célozzák. A támadásban 15 amerikai és brit B1, B2 és B52-es bombázó és 25 vadászgép vett részt eddig. Vasárnap estig 50 tomahawk rakétát lőttek ki. Az Egyesült Államok támadása után tálib források azt közölték, hogy Kabulban huszan, Kandahárban ketten meghaltak.

A légierő vasárnap éjszaka háromszor is csapást mért Kabulra, az ország fővárosára, mely során találat érte a város repülőterét, a védelmi minisztérium épületét, illetve egy terrorista kiképzőtábort is. A támadás fő célpontjai közé tartozott többek között Kandahár is, ahol a bombázások gyakorlatilag megsemmisítették a repülőtéren lévő tálib katonai támaszpontját. Találat érte a legfőbb tálib vallási vezető, Omar molla és az al-Kaida kandahári bázisait is. Az éjszaka során lángokban állt az ország nyugati részén fekvő Herat város repülőtere, illetve terrorista kiképzőtáborokat támadtak Dzsalalabád városában is. Erős robbanások rázták meg Koszt, Herat és Mashir-Sarif városokat is.

A szövetséges csapatok akcióival összhangban támadásba lendültek az afgán ellenzéki erők is. Az Északi Szövetség összecsapott a tálibokkal Kunduzban és Mashir-Sarif városában, ahol szintén főleg a légivédelem bázisait célozták.

Értesülések szerint Oszama bin Laden és Omar molla a vasárnap esti támadásokat sértetlenül átvészelte.

Az Egyesült Államok támadása után a Reuters szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy jó néhányan meghaltak Afganisztán fővárosában, Kabulban. A tálibokhoz közeli Afghan Islamic Press (AIP) hírügynökség jelentése szerint legalább 20 ember meghalt Kabulban. A tálibellenes Északi Szövetség szóvivője ugyanakkor azt állította, hogy a légi csapások pontosak voltak, és nem érkezett jelentés polgári áldozatokról. A nap felkeltével és a kijárási tilalom lejártával Kabul lakosai előbújtak otthonaikból és idegesen próbálták felmérni a károkat, egyelőre sehonnan sem érkeztek pontos listák a károkról. Legalább két halottja és négy sebesültje volt a vasárnap esti légicsapásoknak Afganisztán déli részén, Kandahár tartományban - közölték tálib források.

[origo]