Ukrajna továbbra is tagadja az orosz gép lelövését

Vágólapra másolva!
Az ukrán védelmi minisztérium hivatalosan cáfolta azt a sajtóban napvilágot látott, szakértőkre hivatkozó állítást, amely szerint a múlt héten a Fekete-tenger fölött szerencsétlenül járt Tu-154-es orosz utasszállító balesetének helyszínén egy S-200-as típusú rakéta darabjait találták volna meg.
Vágólapra másolva!

Konsztantin Hrivenko, a tárca sajtóosztályának vezetője az Unian hírügynökség kérdésére kijelentette: "Ez az információ nem felel meg a valóságnak".

Hrivenko tájékoztatása szerint az ukrán szakértőcsoport vezetője nem erősítette meg azt az értesülést, hogy rakétaelemeket találtak volna. A sajtóosztály vezetője emlékeztetett rá, hogy a vizsgálat eredményeinek nyilvánosságra hozatala előtt egyetlen szakértő sem tehet közzé semmilyen információt. Hrivenko szerint az ukrán szakértők feladata, hogy tárgyilagos tájékoztatást adjanak arról, mi történt a krími légvédelmi lövészeti gyakorlat során és sokoldalú segítséget nyújtsanak az orosz kollégáknak.

Az Unian kedden a Ria Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva arról is beszámolt, hogy a múlt csütörtökön szerencsétlenül járt Tel-Aviv-Novoszibirszk járat elhunyt utasainak tetemében S-200-as rakétából származó srapneldarabokat találtak.

Mihajlo Potebenyko ukrán főügyész keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy nincs alapja vádemelésnek az orosz gép tragédiája miatt. Mint mondta, állandóan kicserélik értesüléseiket az orosz ügyészséggel, de egyelőre sem Ukrajna, sem Oroszország nem rendelkezik olyan "anyaggal", amelynek alapján a büntetőjogi eljárást el lehetne indítani.