Omár molla két közeli rokona is az áldozatok között

Vágólapra másolva!
Az USA csapásmérő egysége csütörtökre virradóra is folytatta légicsapásait Afganisztán, főképp a fővárot, Kabult és Kandahárt ért eddigi legsúlyosabb csapásról tudósít a CNN. Az USA védelmi minisztere szerint szinte megszűnt a tálib légvédelem.
Vágólapra másolva!

Amerikai katonai források szerint már a támadás első hullámakor több tálib vezető meghalt, közöttük Omár molla két közeli rokona is.

A légicsapásokkal párhuzamosan mind közelebb kerül a helikopter támogatással induló földi csapatok bevetésének ideje is.

Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint a tálib légvédelem akkora veszteséget szenvedett, hogy a csapásmérő erők gépei szinte korlátlanul használhatják Afganisztán légterét.

Abdul Salam Zaif, a tálibok pakisztáni nagykövete cáfolta Rumsfeld kijelentéseit, mondván: az amerikai gépek csak nagy magasságból támadnak, és így kerülik el a még működő tálib légvédelmet.