Az iráni elnök ellenzi a katonai ellencsapást

Vágólapra másolva!
Az iráni elnök elítélte az Egyesült Államokban szeptember 11-én elkövetett terrorista merényleteket, de ellenzi az Afganisztánra mért katonai csapásokat. Szerinte az amerikai vezetők Oszama bin Laden híveihez foghatók.
Vágólapra másolva!

"Az Amerikai Egyesült Államok a katonai ellencsapással a terrorizmus elleni harcnak okoz kárt" - vélekedett csütörtökön Mohammed Hatami iráni elnök. "Az Egyesült Államok által végrehajtott nagyszabású katonai műveletek letéríthetik a terrorizmus elleni harcot a helyes útról" - jelentette ki diplomatákkal folytatott beszélgetésében az iráni államfő.

Hatami elutasította a vallás és a terrorizmus összekapcsolását. "Az Észak-Írországban és Baszkföldön elkövetett bűnöket senki nem írja a kereszténység számlájára. Ugyanúgy nem lehet az iszlám vallást e bűntettek forrásának tekinteni" - állapította meg az iráni elnök, aki szerint a terrorizmust "a szegénység, a kirekesztettség és a megalázottság" okozza. Hatami óvott attól, hogy az amerikai katonai csapások jelentette szenvedéssel tovább súlyosbítsák a hosszú idő óta saját zsarnokaitól szenvedő, ártatlan afgán lakosság helyzetét.

Hatami szerint az amerikai vezetők Oszama bin Laden híveihez foghatók, mert bár az Egyesült Államokból illetve Afganisztánból érkező szózatok látszólag ellentétesek, valójában ugyanazt fejezik ki más-más oldalról. Az egyik fél azt mondja: aki nincs Amerikával, az terrorista. A másik azt mondja: aki nem tartja helyesnek a mi tetteinket, az Amerika híve, és az iszlám ellensége - idézte az AFP az iráni államférfit.

Az Iráni Iszlám Köztársaság elítélte az Egyesült Államokban szeptember 11-én elkövetett terrorista merényleteket, de ellenzi az Afganisztánra mért katonai csapásokat.