A szenátus demokrata elnöke is lépfenés levelet kapott

Vágólapra másolva!
Tom Daschle, az amerikai szenátus demokrata elnöke is lépfenével fertőzött levelet kapott hivatalában. A politikus munkatársaival együtt gyógykezelésben részesül.
Vágólapra másolva!

Bush amerikai elnök bejelentette: a demokrata képviselőcsoport vezetője, Tom Daschle is lépfenével fertőzött levelet kapott. Bush közölte: Daschle munkatársainál - akik a levélhez hozzáértek - máris megkezdték a szükséges kezelést. A levél tesztelésekor kiderült, hogy nem vaklármáról van szó, a lépfenét kimutató tesztek pozitívak voltak.

Bush elnök szerint nagy a valószínűsége, hogy a merényletek Oszama bin Laden terrorszervezetének számlájára írhatók.