Vágólapra másolva!
A meghasonlott helyzetben lévő országok egyike Szaúd-Arábia. A rendkívül konzervatív iszlám királyság az Öböl-háború óta amerikai katonai támaszpontoknak ad otthont, de most mégsem engedte, hogy területéről induljanak gépek Afganisztán bombázására.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia területén található az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina. A sivatagi királyság az iszlám világon belül is különösen konzervatívnak számít, és nagyon komoly befolyása van az arab államok között. Az ország hatalmas olajmezőin kívül stratégiai helyzete miatt vált fontossá az Öböl-háború idején. Akkor a nyugati szövetségesek az ország területéről támadták Irakot. Az amerikai katonák azóta sem hagyták el Szaúd-Arábiát, több muzulmán ország rosszallását és a szaúdi radikálisok ellenzését is kiváltva.

A szaúdi uralkodó most nem kockáztatta meg, hogy veszélyeztesse az ország stabilitását azzal, hogy ismét királysága területéről szálljanak fel amerikai repülők egy muzulmán ország bombázására. Szaúd-Arábia egyike volt a három országnak (Pakisztán és az Egyesült Arab Emirátusok mellett), mely a háború előtt hivatalosan elismerte a talib kormányt, és diplomáciai kapcsolatot is fenntartott velük. A támadás előtti napokban Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Szaúd-Arábiában is járt, hogy meggyőzze az ottani vezetést: ne álljanak a támadás útjába.

A szaúdi közvéleményt azért is megosztja a mostani helyzet, mert Oszama bin Laden az ország szülöttje. Hivatalosan Szaúd-Arábia már minden kapcsolatot megszakított a terrorista milliomossal, állampolgárságát is elvették tőle, de továbbra is sok híve él az országban. A légitámadások kezdete utáni napokban például robbantásos merényletet követtek el egy bevásárlóközpontnál, és a bomba megölt egy amerikait is. Egy nagy tekintélyű, az iszlám vahabita irányzatához tartozó egyházi vezető pedig megátkozta és kiközösítette a királyi családot, mert a hitetlenekkel működik együtt a muzulmánok ellen.

[origo]