Az USA feloldotta a Pakisztán elleni szankciókat

Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház kedden jóváhagyta azt a szenátusi javaslatot, amely felhatalmazza George Bush elnököt arra, hogy két éven át mentesítse Pakisztánt az ellene korábban elrendelt gazdasági szankciók hatálya alól.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó szankciók, amelyekkel az 1998-as nukleáris kísérleti robbantások nyomán sújtották a dél-ázsiai országot, korlátozzák a Pakisztánnak nyújtható amerikai gazdasági támogatás mértékét. Most, a mentesítéssel lehetővé válik a tervezett, mintegy 600 millió dolláros támogatási csomag odaítélése.

Az amerikai szankcióenyhítési politika összefüggésben áll azzal, hogy Pakisztán nagyon fontos ország az Egyesült Államok számára az Afganisztán elleni katonai akció során.