Ellentmondó hírek a tálibok tárgyalási szándékáról

Vágólapra másolva!
A pakisztáni tálib követ arról számolt be pénteken tálib vezetőkre hivatkozva, hogy kormánya tervet terjesztene elő az amerikai bombázások beszüntetése érdekében. Más hírforrások a követ bejelentését álhírnek minősítették, és szintén tálib vezetőkre hivatkozva azt írták, hogy a tálibok ízzé-porrá zúzzák az amerikai szárazföldi csapatokat.
Vágólapra másolva!

A pakisztáni tálib nagykövet, Abdul Szalam Zaif pénteken arról számolt be, hogy kandahári útján találkozott a tálibok szellemi vezetőjének számító Omár mollával, aki azt mondta neki, hogy minden, korábban fennhatóságuk alá tartozó afganisztáni területet az ellenőrzésük alatt tartanak. A nagykövet ezt Kvetta város repülőterén mondta a sajtó képviselőinek, majd visszautazott szolgálati helyére, Pakisztán fővárosába. Zaif a tájékoztatón elmondta, hogy Omár mollával folytatott tanácskozásán arról is szó esett, hogy tervet kívánnak előterjeszteni az amerikai bombázások beszüntetése érdekében. A pakisztáni külügyminiszter azonnal reagált Zaif bejelentésére, és ezügyben támogatásáról biztosította a tálibokat.

Közben a tálibokhoz közel álló Afghan Islamic Press (AIP) tálib vezetőkre hivatkozva azt jelentette, hogy azoknak nincs semmiféle tervük, Zaif bejelentését kacsának minősítette, és a tálib vezetőket idézte, akik azt üzenték, hogy ízzé-porrá zúzzák az amerikai szárazföldi csapatokat. Hozzáfűzték, hogy a közel két hete tartó amerikai támadások ellenére nem változott a véleményük bin Laden kiadásával kapcsolatban. Az eddigi bombázások polgári áldozatainak száma az AIP híre szerint meghaladja az ötszázat.

[origo]