Eltűntek a turisták a világ üdülőhelyeiről

Vágólapra másolva!
Az ENSZ munkaügyekkel foglalkozó szervezete szerint sok országnak hatalmas problémát jelent az utazási kedv csökkenése, a szeptember 11-i merénylet óta. Utazási irodák, légitársaságok mehetnek csődbe, és az idegenforgalomból élő országok gazdasága összeroppanhat az ágazat hanyatlása miatt.
Vágólapra másolva!

Nem csak az egzotikus szigeteken, hanem Európában is sokak megélhetését veszélyezteti az idegenforgalom válsága. Franciaországban például 15 üdülőfalut ki sem nyitnak az Alpok sípályái mellett, annyira kevés szállást foglaltak a mostani idényre. A BBC információja szerint világszerte 5-20%-kal csökkent a turizmus az elmúlt hónapban az előző őszhöz képest. Máris több ezer ember vesztette el állását, a legtöbben az USA-ban, ahol a belföldi turizmus is jelentősen csökkent. Az ILO hétfőn kezdődő genfi kongresszusán kérni fogja a világ kormányait, hogy segítsék az ágazat dolgozóit.