<P>Nyugodt volt az éjszaka Kabulban</P>

Vágólapra másolva!
Nem voltak légicsapások vasárnap éjjel Kabulban és Kandahárban. Az afgán fővárosban ez volt az első nyugodt éjjel a légitámadások kezdete óta.
Vágólapra másolva!

Nem voltak légicsapások vasárnap éjjel Kabul térségében, az Afganisztán elleni amerikai hadművelet október 7-i kezdete óta ez volt az első nyugodt éjszaka a fővárosban - mondták tanúk a Reuters hírügynökségnek. A CNN hírtelevízió jelentése szerint viszonylag csendesen telt az éj a tálibok központjának számító Kandahár térségében is.

Előző nap az amerikai gépek még tálib hadállásokat bombáztak az ellenzéki Északi Szövetséggel szemközti frontvonalon. Nem volt ugyanakkor jele annak, hogy az Északi Szövetség ezt kihasználva megpróbál előrenyomulni, pedig amerikai források szerint kívánatos lenne, ha a fegyveres ellenzék közelebb próbálna jutni a fővároshoz.

Továbbra is ellentmondó értesülések látnak napvilágot a légicsapások esetleges áldozatainak számáról. Tálib közlés szerint a hadművelet kezdete óta már a 900-at is eléri a halálos áldozatok száma, de független forrásból ezt nem tudták megerősíteni.

Korábban:

A tálibok frontvonalát támadták a vadászgépek