Az Északi Szövetség kész lerohanni Kabult

Vágólapra másolva!
Amerikai harci gépek szerdán negyedik napja támadták a Kabultól északra húzódó tálib frontvonalat. A tálib légvédelem ezúttal rakétákkal válaszolt a légitámadásra.
Vágólapra másolva!

Jelentések szerint az amerikai harci gépek a tálib föld-levegő rakéták hatótávolságán kívül maradtak. Szemtanúk legalább négy amerikai gépről számoltak be a Reutersnek, amelyek a tálib harcvonal mögött bocsátottak ki rakétákat az ellenség állásaira.

A tálib-ellenes Északi Szövetség több ezer katonát és fegyvereket küldött a Kabultól mintegy 40 kilométerre északra fekvő Pandzsír-völgybe. A csapatok már csak a parancsra várnak, hogy megkezdjék támadásukat Kabul ellen.

Pakisztán korábban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Északi Szövetség alakulatai foglalják el Kabult, mivel 1996 előtt a mostani szövetséget alkotó csoportok egymás ellen harcoltak a főváros feletti uralomért, és az is félő, hogy a többségi pastu lakosság nem fogadja szívesen a tádzsik-üzbég többségű haderő érkezését.

A 35 kilométer hosszúságú front bombázásának megkezdése óta a tálibellenes erők visszavonultak, hogy biztonságban legyenek a csapástól. Az afgán ellenzék nagyobb mértékű amerikai bombázást igényelne - közölte az Északi Szövetség egyik parancsnoka. Amerikai elemzők úgy vélekedtek, az Afganisztánt célzó amerikai ellencsapás nem fog véget érni anélkül, hogy a tálibok fegyveres ellenzéke beveszi Kabult. A főváros eleste jelezné ugyanis az országot uraló - és az amerikai vádak szerint Oszama bin Laden terroristavezért bújtató - tálib rezsim bukását.