A tálibok tagadják, hogy megmérgezték a segélycsomagokat

Vágólapra másolva!
A tálib kormány cáfolta azt az amerikai bejelentést, miszerint a tálibok megmérgezik az afgán népnek szánt élelmiszercsomagokat. Szerda éjszaka legkevesebb 17 afgán civil meghalt, amikor az amerikai csapatok Herát és Kandahár városok környékét bombázták.
Vágólapra másolva!

Tádzsikiszánban ideiglenes híd épül az afgán határon végigfutó Pjandzs folyón, hogy felgyorsítsák a segélyek eljuttatását a menekültekhez. A híd a tálibellenes Északi Szövetség által ellenőrzött afganisztáni területekre vezet majd, ahol a menekültek nagy része összezsúfolódott.

Ugyancsak csütörtökön Üzbegisztán bejelentette, hogy megnyitja Afganisztánnal közös határát és az ENSZ rendelkezésére bocsátja egy repülőterét, folyami kikötői létesítményeit és hajóit.

A szerda éjszakai támadások során 16 ember meghalt, további 25 pedig megsebesült, amikor bombatalálat ért egy falut Herát közelében. A légierő erősen bombázta a tálibok fellegvárát, Kandahárt is. A támadásban egy ember meghalt és nyolc másik megsebesült. A hírt a tálibokhoz közel álló, pakisztáni székhelyű Afgán Iszlám Sajtóügynökség közölte.

A tálibok felszólították az Iszlám Konferencia Szervezetét (OIC), hogy küldjön kárfelmérő küldöttséget Afganisztánba, mivel a szövetséges csapatok lakónegyedeket, mecseteket és kórházakat bombáznak.

Korábban: