Arafat Berlusconival és Ciampival tárgyalt

Vágólapra másolva!
A palesztinok készek a tárgyalások folytatására az izraeli-arab konfliktus rendezése és a mindenki számára elfogadható béke megteremtése érdekében - jelentette ki keddi római tárgyalásain Jasszer Arafat.
Vágólapra másolva!

A palesztin autonómia vezetője a nap folyamán munkaebéden vett részt a római Villa Doria Pamphiliben Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel, ezután fogadta őt Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök, aki tunéziai látogatásáról sietett haza, hogy találkozhassék a vendéggel.

Arafat tanácskozott Rocco Buttiglionéval, az európai uniós ügyek olasz miniszterével és Renato Ruggiero külügyminiszterrel is. Berlusconi a találkozás után csak annyit mondott a sajtónak, hogy "jól mentek" az Arafattal folytatott tárgyalások, amelyeken a közel-keleti rendezés volt a központi téma, de nem volt szó Afganisztánról. A palesztin álláspontról Arafat vendéglátóinak és az újságíróknak egyaránt elmondta: "Készen állunk újból felvenni a tárgyalások fonalát egy olyan béke elérése érdekében, amely nemcsak a palesztinoké, hanem mindenkié lesz, beleértve a keresztényeket, az izraelieket és a muzulmánokat".

A palesztin elnök szerint az izraeliek szakították meg a tárgyalási folyamatot. De Arafat úgy látja: a "nemzetközi közösség akaratán múlik" hogy sikerül-e újból asztalhoz ültetni a szembenálló feleket. Szerinte ugyanis ennek érdekében bevetheti teljes súlyát az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ.