Ashcroft újabb terrorveszélyről számol be

Vágólapra másolva!
John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter hétfőn Washingtonban bejelentette: a hatóságok hitelt érdemlő értesülés birtokába jutottak arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező hét során újabb terrorista támadások várhatók az Egyesült Államokban, illetve külföldi amerikai érdekeltségek ellen.
Vágólapra másolva!

Ashcroft, és a vele együtt mikrofon elé álló Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója ehhez hozzátette: sem a várható célpontot, sem az elkövetés módszerét illetően nem tudnak semmi specifikusat a fenyegetés mibenlétéről. Hogy az értesüléshez való hozzájutásnak mi volt a módszere - elektronikus adat "elfogása" vagy "emberi hírszerzés" -, erről nem mondtak semmit.

Az igazságügy-miniszter közölte, hogy a fokozott éberségre való figyelmeztetést megkapták a bűnüldöző, illetve titkosszolgálati szervek, valamint mindazok a kormányzati intézmények és minisztériumok, amelyek érintettek lehetnek.

A hatóságok már október 11-én közzétettek egy hasonló tartalmú, fokozott veszélyhelyzetről szóló figyelmeztetést. Azt követően látványos terrorista támadó cselekmény nem következett be - hacsak nem ilyennek kell minősíteni az azóta fokozatosan kibontakozó, postai úton terjedő lépfenefertőzés-sorozatot.

Éppen Ashcroft bejelentése előtt néhány perccel közölték amerikai hírtelevíziók, hogy New Jersey államban immár olyan személyen is megjelent a bőrfertőzéses anthrax, aki nem postai alkalmazott, és nem is kötődik az anthrax-fertőzött levelek eddigi jellemző címzetti körét jelentő médiához.

Mueller a sajtótájékoztatón nem tudta megmondani, hogy az október 11-i figyelmeztetés kibocsátása egyben segítette-e elhárítani az akkori - specifikus információkat szintén nem tartalmazó - fenyegetés valóra váltását.