Az elfogott francia riporter kiengedésére számítanak

Az elfogott francia riportert kémnek hitték a tálibok, de úgy tűnik, most már nem kételkednek abban, hogy valóban újságíró. Így a hamarosan kezdődő tárgyalás után el is engedhetik.

A Paris-Match főszerkesztőjének tudomása szerint a tálibok már nem támasztanak kétségeket a hetilap október elején Afganisztánban női álruhában elfogott riporterének újságírói minősége iránt, és a küszöbönálló bírósági tárgyalás után valószínűleg el fogják engedni őt.

Alain Genestar, a párizsi hetilap vezetője a Le Parisien szerdai számának nyilatkozva elmondta, hogy értesüléseik szerint Michel Peyrard-t jó körülmények között tartják, egészséges. Fogva tartói, akik két pakisztáni újságíró társaságában október 9-én Dzsalálábád körzetében kapták el a csoportot, eleinte meg voltak győződve arról, hogy kémek kerültek a kezükbe, mivel rádiótelefonokat találtak birtokukban. Az újságíró igazolása érdekében kifejtett francia erőfeszítések azonban módosítottak a tálibok véleményén - véli a nyilatkozó.

A francia lap főszerkesztő-helyettese és két munkatársa már azon a héten Iszlámábádba utazott és találkozott az ottani tálib képviselet illetékesével. Magukkal vitték Peyrard újságírói tevékenységének számos dokumentumát, köztük azokat a cikkeket, melyeket különböző muzulmán országokban tett riporteri útjáról küldött lapjának és azt az írását is, amelyet afganisztáni kalandja első élményeiről juttatott el szerkesztőségéhez fogságba esése előestéjén.

Genestar véleménye szerint a tálibok nem kívánják túszként felhasználni Peyrard-t, az előző hetekben egyszer sem próbálkoztak politikai zsarolással, sőt váltságdíj sem került szóba. Ebből merítik francia részről azt a reményt, hogy a kilátásba helyezett per során sikerül elhárítani Peyrard feje fölül a kémkedési vádat, és elérni szabadlábra helyezését.

Korábban:

Vád alá helyezték a tálibok a francia újságírót