Brit  képviselők a hadműveletek leállításáról szavaztak

Vágólapra másolva!
Az Afganisztán elleni háborút ellenző brit parlamenti képviselők csütörtökön a törvényhozás alsóházában technikai jellegű szavazást kényszerítettek ki az amerikai-brit hadműveletek támogatásának kérdésében, de háborúellenes álláspontjuk nem talált támogatásra.
Vágólapra másolva!

A terrorizmus elleni háborúról folyó parlamenti vita végén megtartott szavazáson csak 13 alsóházi képviselő voksolt a katonai akció ellen, 373 képviselő egyértelmű támogatásáról biztosította azt. A kormány korábban elvetette a kezdeményezést a háború támogatásáról való parlamenti szavazásra, mondván, nincs szükség arra, mert a honatyák elsöprő többsége támogatja az Afganisztán elleni hadműveletet.

Egyes munkáspárti képviselők azonban a walesi és a skót nacionalista pártok támogatásával csütörtökön technikai jellegű szavazást erőszakoltak ki, ám csúfos vereséget szenvedtek.

A vita végén Clare Short nemzetközi fejlesztési miniszter bejelentette, hogy a következő hetekben Nagy-Britannia és Oroszország együttes erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy 9 ezer tonna élelmiszert juttasson el Afganisztánba.

A miniszter közölte, hogy a közös akcióban 60 konvojt kívánnak útnak indítani az ország északnyugati részébe. A térség nagy része az ellenzéki Északi Szövetség ellenőrzése alatt áll.