Újabb lépfenespórák New Jersey államban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Lépfenespórákra bukkantak az amerikai New Jersey államban lévő Camden városának egyik postahivatalában. Mint a keleti parti állam egészségügyi szolgálata szombaton közölte, pozitívnak bizonyultak azok a tesztek, amelyeket a Bellmawr postai elosztó központban szerdán rendelt el a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A központ összes dolgozóját antibiotikumos kezelésben részesítették, elővigyázatosságból.

A hatóságok arra figyeltek föl, hogy bőrlépfenét kapott egy Delaware állambeli lakos, aki a Bellmawr központ alkalmazottja. A betegről csak annyit árultak el, hogy állapota javul. Ezzel háromra nőtt a New Jersey-i postahivatalokban feltárt anthraxfertőzések száma. Korábban lépfene-kórokozó nyomait fedezték föl Princeton város főpostáján, és Hamilton település egyik postai szortírozójában is.