Egy éven belül újabb országok kapnak meghívást NATO-ba, amelyre Szlovákia az egyik legesélyesebb. George Robertson, a szövetség főtitkára hétfői pozsonyi látogatásán felhívta a figyelmet, hogy a jövő évi szlovákiai választások egy hónappal megelőzik bővítésről szóló prágai csúcstalálkozót, amelynek kimenetele függhet a választások eredményétől.

A NATO egy év múlva legalább egy országgal bővülni fog – jelentette ki George Robertson, a szervezet főtitkára egynapos pozsonyi látogatásán. Az Atlanti Szövetség megingathatatlanságát jelzi, hogy a főtitkár szerint, a bővítést Oroszország esetleges vétója sem akadályozhatja meg.

A jövő évi bővítés egyik esélyese Szlovákia, amely hadseregének reformját és az ország demokratikus átalakulását a főtitkár jónak tartja. Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elismerő szavakkal szólt északi szomszédunk a nemzetközi terrorizmus elleni lépéseiről, s kiemelte, hogy az összefogás keretében már eleve olyan magatartást tanúsított, mintha máris a NATO tagja lenne.

A főtitkár szerint ugyan egyelőre nyitott kérdés, hogy mely országok kapnak meghívást a szövetségbe, mindenesetre a NATO tagországai addig is figyelemmel kísérik a tagjelölt országok hadseregeinek harci képességeit, a demokratikus értékrend erősítését. Felhívta a figyelmet, hogy a NATO számára fontos kérdés az is, hogy a csúcstalálkozót közvetlenül megelőző szlovákiai parlamenti választások, milyen végeredménnyel zárulnak.

Szlovákiában pillanatnyilag 53 százalékos a NATO-tagságot támogatók száma.