Ezrek a ciánszennyezéses kínai folyó megmentéséért

Vágólapra másolva!
Az önkéntesek segítsége mellett több ezer katona és rendőr is a környezeti katasztrófa enyhítésén fáradozik Kínában, ahonnan egy folyó múlt heti ciánszennyeződése miatt komoly károkról érkeznek jelentések. Nem sikerült kellőképpen felkészíteni a lakosságot, ezért rengeteg a rosszullét, és elpusztulnak az állatok.
Vágólapra másolva!

Környezeti katasztrófa fenyeget annak a balesetnek a nyomán, ami egy héttel ezelőtt történt Kínában. A múlt hét elején egy tizenegy tonna ciánvegyületet szállító kamion a Luhore folyóba, a Sárga-folyó mellékágába esett. A BBC szerint a kamion egy aranybányába szállította a cianidot.

A szerencsétlenség okozta károkról azonban hétfőn érkeztek csak jelentések. Állatok pusztultak el végig a folyó mentén, és rengetegen lettek rosszul azok közül, akik a folyóvizet bármire felhasználták a héten.

A katonák több mint 500 tonna semlegesítő vegyületet szórtak a folyóba, ettől a beavatkozástól azt várják, hogy a folyóvíz jelentősen tisztulhat. Földsáncokat épít több ezer ember a folyó mentén, hogy a súlyosan szennyezett víztömegeket megpróbálják elvezetni, vagy ha ez nem megy, akkor távol tartani a földektől.

A helyi hatóságok azt hangoztatják, hogy urai a helyzetnek, míg a Greenpeace hongkongi munkatársa, Ho Wai Csi szerint az esetről nem értesült parasztok ezrei továbbra is a vízzel öntöznek, itatnak, mosnak. A rendőrség letartóztatta a kamion sofőrjét és másik öt személyt.

[origo]