Az Északi Szövetség harci sikereiről számolt be

Vágólapra másolva!
Az Északi Szövetség bejelentése szerint egy kulcsfontosságú csatában megközelítették 20 kilométerre Mazai-Szarifot.
Vágólapra másolva!

Amerikai gépek reggel a tadzsikisztáni határ közelében támadták a tálib állásokat. Az első bombák helyi idő szerint reggel 8 óra előtt hullottak le, amire válaszul működésbe lépett a tálib légvédelem.

Az éjszaka folyamán az ellenzéki Északi Szövetség is támadta a tálibokat. A szárazföldi tűzpárbaj közvetlenül az amerikai légierő reggeli bevetése előtt is tartott, de nagyobb offenzíva előkészületeinek nem mutatkozott jele - jelentette a Dawn című pakisztáni lap.

A CNN szerint azonban az Északi Szövetség bejelentette, hogy a stratégiai jelentőségű Mazari-Szarif város közelében újabb településeket foglalt el. A tálibellenes afganisztáni erők közlése szerint a háború kimenetelében kulcsfontosságúnak tartott csata folyamán 20 kilométerre megközelítették Mazari-Szarifot. Bejelentették, hogy elfoglalták a Mazari-Szariftól 20 kilométerre délre fekvő Kisindeh várost. A tálibellenes erők korábban azt közölték, hogy a Mazari-Szariftől szintén délre fekvő Zari körzetet is elfoglalták.

Négyszáz tálib katona védekezett az Északi Szövetség támadása ellen, köztük öt jelentős parancsnok. A tálibellenes fegyveresek a harcok során két tankot, és két légvédelmi ágyút zsákmányoltak.

Korábban: