Pavle szerb pátriárka a tartományi választásokon való részvételre szólította fel a koszovói szerbeket, miközben a Koszovó északi részén élő szerb közösség vezetői megerősítették, hogy bojkottálni fogják a voksolást.

Pavle szerb pátriárka
"Tiszteletben tartva minden ember szabadságát, elfogadom a közösségi élet demokratikus elveit. Ezért arra szólítom fel a szerbeket, az albánokat és más nemzeti közösségek tagjait, hogy szavazatukkal álljanak ki eme elvek mellett" - áll Pavle pátriárka üzenetében.

Miközben a szerb ortodox egyház vezetője választásokra szólított fel, az Észak-Koszovóban élő szerb közösség vezetői megerősítették, hogy nem kívánnak részt venni a választáson. Az észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács szerdai ülésén elhangzott: a belgrádi hatóságok és a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) közös dokumentuma nem nyújt a szerbeknek garanciákat arra, hogy a választások után is biztosított lesz a létük a tartományban. A tanács résztvevői úgy döntöttek, hogy korábbi szándékukkal ellentétben nem indítanak választási ellenkampányt, de fórumokat rendeznek, és sajtónyilatkozatokban tájékoztatják a polgárokat álláspontjukról, amely szerint a koszovói szerbeknek nem szabad részt venniük a választásokon.

Az észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanácsot a beékelődésben élő szerb lakosság mintegy 50 százaléka támogatja.

Korábban:
Kostunica szavazásra biztatja a koszovói szerbeket