AZ UCK 80 macedónt rabolt el

Vágólapra másolva!
80 embert ejtettek fogságba Tetovóban az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, az UCK emberei, válaszul arra, hogy a macedón hatóságok letartóztatták az UCK hét tagját. A foglyok szabadon engedéséről folynak az egyezkedések.
Vágólapra másolva!

80 embert ejtettek fogságba vasárnap este Tetovo északnyugati körzetében albán szélsőségesek válaszul arra, hogy a macedón hatóságok letartóztatták az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, az UCK hét tagját. A tömeges emberrablásról a macedón belügyi szervek számoltak be vasárnap este. A jelentés szerint a foglyok szabadon bocsátásáról a NATO-tisztek bevonásával folynak az egyezkedések.

Az emberrablás több részletben történt, először 12 civilt fogtak el az albán fegyveresek, köztük egy ismert helyi újságírót is, majd nyomban utána két tele autóbuszt támadtak meg, amelyekben összesen 70 macedón nemzetiségű ember ült.

Tetovónak ugyanebben a körzetében vasárnap este lövöldözés robbant ki macedón rendfenntartó erők különleges egységei és az albán gerillák között. Az összecsapásban három rendőr súlyosan megsérült. Az A1 televízió értesülései szerint sebesüléseiket gránátvetők okozták.

[origo]