Tárgyalás nélkül is börtönbe küldhet az új brit törvényjavaslat

Vágólapra másolva!
Gyanús külföldi személyeket akár tárgyalás nélkül is fogva tarthatnának a most készülő brit terrorellenes törvényjavaslat alapján. A tervezet különleges jogköröket adna a rendvédelmi szerveknek is.
Vágólapra másolva!

A parlament elé került a brit kormány terrorizmus ellenes törvényjavaslata. Ennek alapján vészhelyzetekre a rendőrök, vámosok és más hasonló szervek különleges jogköröket kapnának, hogy csökkenteni tudják a terrorizmus okozta fenyegetéseket. A javaslat felölel több intézkedést, mely a brit kormány válaszreakciója a szeptember 11-ei Egyesült Államok elleni terrortámadásokra.

A tervezet legvitatottabb pontja, hogy a külföldön született, terrorizmussal gyanúsított személyeket őrizetbe vehetik, és fogva tarthatnák őket akár tárgyalás nélkül is. Kiterjed a faji gyűlöletre vonatkozó törvényekre is, amelyet a muzulmán közösségek üdvözöltek, mert a terrortámadás után több atrocitás is érte őket szerte Nagy-Britanniában.

A tervek szerint megreformálják a menekültek befogadásának rendszerét, így szigorúbb elbírálásban részesülnek azok, akiket feltételezett terroristaként tartanak számon.

Új büntetésekkel fenyegeti azokat, akik a hatóságokat megtévesztve, biokémiai, radioaktív vagy nukleáris fegyverrel fenyegetőznek. Ilyenek például a lépfenével ijesztgető levelek feladói, mely fenyegetések közül eddig még egy sem bizonyult igaznak az Egyesült Királyságban.

Több hatalmat akarnak adni a rendészeti szerveknek, így például a rendőrök arra kényszeríthetnék a demonstrálókat, hogy vegyék le maszkjukat és sáljaikat. A telekommunikációs cégeket felhatalmaznák arra, hogy a telefonhívások, faxok és e-mailek adatait nemzeti védelmi okokból megtartsák. A szigorúbb szabályok megkívánják, hogy a pénzintézetek jelezzék a gyanús pénzmozgásokat, és jogot is kapnak ahhoz, hogy ezeket befagyasszák.

A parlament elé kerülő törvénnyel Nagy-Britannia az európai konvenció emberi jogokra vonatkozó több bekezdését is megsértené - írja a BBC. A polgári jogokért harcolók közölték, hogy az Európai Bíróság elé viszik az ügyet.