Csörömpölés hallatszott a pilótafülkében - az első vizsgálatok eredményei

A pilóták elvesztették a repülőgép feletti uralmat, miután a pilótafülkében két csörömpölésszerű zaj hallatszott - derült ki a gép feketedobozának első vizsgálata után. A hajtóművek első átvizsgálása szerint nem történt belsejükben idegen tárgytól származó sérülés.

A hétfőn a New York-i Qeens negyedre zuhant Airbus utasszállító repülőgép hangrögzítő feketedobozának a vizsgálata arra mutat, hogy a pilóták elvesztették a gép fölötti uralmukat, miután a pilótafülkében két csörömpölésszerű zaj hallatszott - közölte kedden George Black, az országos szállításbiztonsági hivatal (NTSB) illetékese. A nyomozást vezető szakember arról nem tett említést, hogy mi okozhatta a zajokat, amelyeknek eredete feltehetően fémtárgyakból származott.

A gép motorja
Fotó: EPA
Az első csörömpölés után a gép parancsnoka megjegyezte, hogy valószínűleg légörvénybe kerültek. A 14 másodperccel később hallható második zaj után a másodpilóta engedélyt kért a "teljesítmény maximumra" növelésére, ami azt sugallja, hogy az Airbus veszíthetett sebességéből. A pilóták között az ezt követően lezajlott szóváltás arra mutat, hogy ekkora már kicsúszott a gép fölötti ellenőrzés a kezükből. Az egész az Airbus felemelkedésétől számítva két és fél perc alatt ment végbe.

A hajtóművek előzetes átvizsgálása alapján arra következtetnek, hogy nem történt belsejükben idegen tárgytól származó sérülés - írja a távirati iroda. Így a szakértők kizárják azt a korábbi feltevést is, hogy a szerencsétlenül járt légi jármű egyik hajtóműve egy nagytestű madarat szippantott magába.

Már korábban is gyanúsak voltak a hajtóművek

Korábban megírtuk, hogy a hatóságok több gyanús jelenség miatt külön utasításban vizsgáztatták a lezuhant Airbus 300-as repülőgéphez tartozó GE hajtóműveket, de a gyártó cég nem talált okot a változtatásra.

A lezuhant Airbus 300-as repülőgép hajtóművét a General Electric gyártotta. Tavaly decemberben az amerikai repülési hatóság előírta a hasonló GE hajtóművek javítási munkálatainak felülvizsgálatát. Ezt azután döntötték el, hogy egy hasonló típus kigyulladt a U.S. Airways légitársaság egyik gépének javítása közben.

Egy évvel korábban az amerikai szállításbiztonsági tanács az összes Airbus 300-ast használó légitársaságnak javasolta, hogy erősítsék meg a hajtóművek tűzvédelmi rendszerét. Erre azért volt szükség, mert egy American Airlines járat kigyulladt, közvetlenül a felszállás után Puerto Ricoban.

Idén júniusban a repülési hatóság kiadott egy utasítást, amely meghatározta a GE-hajtóművek bizonyos elemeinek vizsgáztatását. A GE szóvivője a CNN-nek azt mondta, hogy az utasítást végrehajtották, de az alapján semmilyen változtatást nem találtak szükségesnek.

A tragédiában a gépen levő 260 személyen (251 utason és 9 főnyi személyzeten) kívül további 9 személy veszítette életét nagy valószínűséggel: ők a gép lezuhanásának helyszínén tűntek el.

Nem zárható ki teljesen a szabotázs lehetősége

George Black ugyanakkor elmondta: teljes bizonyossággal egyelőre nem zárhatják ki a szabotázs eshetőségét. Az NTSB együttműködik a vizsgálat során a Szövetségi Nyomozó Irodával, az FBI-jal. Időközben megtalálták a repülés műszaki adatait rögzítő, másik feketedobozt, amelynek kiértékelését azonnal megkezdték.

korábban: "Mintha két robbanás is történt volna" - szemtanúk beszámolói

[origo]