Menekülő táliboktól vesznek információkat az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Brit sajtóértesülések szerint a nyugati hírszerzés a tálib rezsimtől elpártolt, Pakisztánba menekült fegyveresek kikérdezésével, a pastuk lakta déli országrész lakóinak lefizetésével próbál pontos információkhoz jutni Oszama bin Laden és Omar molla hollétéről. Az elmúlt napokban tálib katonai parancsnokok százai menekültek Pakisztánba. Közülük sokan ismerhetik bin Laden rejtekhelyeinek többségét.
Vágólapra másolva!

A The Daily Telegraph brit lap iszlámábádi tudósítójának csütörtöki jelentésében az áll, hogy a pastu törzsek felkelése a tálib uralom ellen Afganisztán déli részén kevés menedékhelyet hagy Oszama bin Laden számára. 1996 óta Oszama bin Laden a tálib vezetés támogatásától, védelmétől és utánpótlás szállítmányaitól függ. Bár jól képzett arab harcosai vannak, nyelv- és pontos helyismeret hiányában szüksége van tálib segítőkre, akik a helyi lakosoktól beszerzik számukra az élelmet és a vizet. Miután a tálib rendszer támogatása a déli országrészben is összeomlóban van, a helyi lakosság támogatása és a tálibok logisztikájának hiánya miatt bin Laden elszigeteltté válhat. Arab fegyveresei idegenek, akiket a lakosság gyűlöl, és már most az afgán népharag célpontjai.

Az elmúlt évek során először történhet meg, hogy a pastuk készek lennének elárulni bin Ladent. Az elmúlt napokban tálib katonai parancsnokok százai menekültek Pakisztánba családjaikkal együtt, Közülük sokan ismerhetik bin Laden rejtekhelyeinek többségét, amelyeket az elmúlt években a hegyvidéken kiépített. Ezek a tálibok valódi információk kincsesbányai az amerikai és a brit hírszerzés számára - írta a tudósító.

Iszlámábádi diplomaták elbeszélése szerint Pakisztánban a határ menti országrészt az Egyesült Államok dollárral árasztja el, hogy információkhoz jusson a dezertáló táliboktól. "Jelenleg a pénz beszél a fegyverek és bombák helyett" - idézett egy diplomatát a brit lap.