Tömegverekedés az első kabuli mozielőadáson

Vágólapra másolva!
Majdnem lázadás tört ki Kabul központi mozijánál, amikor afgán férfiak összeverekedtek a bejutásért. A tömegverekedést a rendőrök feloszlatták; a bejutottak a Mennybemenetel című népszerű afgán filmet nézhették meg - írja az Afgha nevű portál.
Vágólapra másolva!

A film és a televízió tiltott szórakozás volt a tálibok ötéves uralma idején, ami egy hete szűnt meg az afgán fővárosban. A mozitulajdonosok azonban titkos helyeken megőrizték a mozitekercseket. A filmekre kiéhezett afganisztániak tömegét azonba nem képesek fogadni a mozik. A ma bemutatott "Uruj", azaz Mennybemenetel című alkotás vetítése előtt tömegverekedés tört ki a mozi előtt. A katonai rendőrség visszaverte a csak férfiakból álló mozilátogatók rohamát, és feloszlatta a tömegverekedést, amit a Bakhtar Filmszínház összesen hatszáz helyéért vívtak az emberek.

A Mennybemenetel című alkotás a nyolcvanas években a szovjetek ellen harcoló három mudzsaheddin hős történetét meséli el. A közönség fütyült és fujolt, amikor az afgán kommunista vezetőt alakító színész vodkát kortyolt a vásznon. A mudzsahedin harcosok feltűnésekor azonban a nézők éljeneztek és lábdobogással fejezték ki tetszésüket.

Mielőtt a film véget ért a kint várakozó tömeg áttörte a rendőrkordont és berontott a moziba. Néhányan a vaskapun másztak fel az elsőemeleti erkélyre, és onnan jutottak be a vetítés helyére. A filmszínház vezetője a nagy érdeklődésre való tekintettel megígérte, hogy délután újra bemutatja a filmet.

A kabuli lakosok egy hete nagy örömmal fogadták a tálibok távozását, akik szigorú iszlám törvénykezést vezettek be, és a mozi mellett betiltották a televíziót, a fényképezést és a zenét is. A radikális kormányzat a nők tanulását és munkába állását sem engedélyezte, a férfiakat pedig arra kényszerítette, hogy szakállt növesszenek. A hétfői események azonban azt mutatják, hogy a nők továbbra is háttérbe szorulnak, mert közülük egyet sem engedtek be a moziba.

[origo]