Az ENSZ nem tudja átvenni a tálibok fegyvereit

Vágólapra másolva!
Az ENSZ kedden bejelentette: nem tudja betölteni azt a tőle elvárt szerepet, amelyről megállapodás jött létre az Északi Szövetség és a Kunduzt védő tálibok között a tálibok megadásának feltételeit illetően.
Vágólapra másolva!

Előzőleg az afganisztáni Északi Szövetség katonai parancsnoka, Abdul Rasid Dosztum tábornok közölte: megállapodott a tálibokkal a fanatikus muzulmán mozgalom fegyvereseinek kezén lévő utolsó észak-afganisztáni város feladásának feltételeiről. A megállapodás előirányozza, hogy a tálibok ENSZ-megfigyelőknek - azaz nem az Északi Szövetségnek - adják át fegyvereiket, ezt követően pedig folyosót nyitnak Kunduzból történő biztonságos kivonulásuk érdekében. A megállapodás részét képezi továbbá, hogy a tálibok oldalán harcoló arab fegyveresek - későbbi külföldre szállításuk végett - feltétel nélkül megadják magukat az ENSZ képviselőinek, Kunduzban pedig "semleges közigazgatást" állítanak fel.

Lahdar Brahimi - Kofi Annan ENSZ-főtitkár Afganisztán-ügyi különmegbízottja - azonban újságíróknak elmondta: a világszervezetnek nincsenek a kezében olyan eszközök, amelyekkel ezt a szerepet be tudná tölteni - az ENSZ egész egyszerűen nincs fizikailag jelen olyan mértékben a helyszínen, hogy lebonyolíthassa a fegyverek átvételét.

New York-i értesülések szerint az ENSZ illetékeseit már hétfőn este megkeresték az érintett felek megbízottai, és vázolták a megállapodás tartalmát, kérve az ENSZ közreműködését a lebonyolításban. A világszervezet azonban nem rendelkezik a térségben az ehhez szükséges erővel - kapták meg az elutasító választ a felek, akik közül érthető módon ez a tálibok számára jelent hatalmas csalódást, hiszen ők ragaszkodnának ahhoz, hogy ne az Északi Szövetség előtt kelljen letenniük a fegyvert.

Brahimi kedden - a tálibok számára nyilvánvalóan nagyon sovány vigaszként - elmondta: megkérte a helyszínen tartózkodó helyettesét, Francesc Vendrellt, hogy vegye fel a kapcsolatot az Északi Szövetséggel, és szólítsa fel Kunduz ostromlóit "a helyzet lehetőség szerinti legemberségesebb kezelésére".

Korábban: