Afgán hadurak egymás orra elől akarják megkaparintani Kunduzt

Vágólapra másolva!
Az afgán ellenzék különböző nemzetiségű parancsnokai egymás esélyeit gyengítve külön-külön próbálják megszerezni Kunduzt. A tádzsik nemzetiségű Rabbani katonáival már többször megrohamozta a várost, eddig sikertelenül. Az üzbég származású Dosztum eközben tárgyalóasztal mellett próbálja átvenni az uralmat Kunduzban. Állítólag már megállapodott arról a tálibokkal, hogy vasárnap kivonulnak a városból. Eközben több tucatnyian meghaltak a pénteken is folytatódó amerikai bombázásokban.
Vágólapra másolva!

A tádzsik Burhanuddin Rabbani volt elnök csapatai pénteken újabb rohamot indítottak Kunduz ellen. Rabbani egységeit már többször visszaverték a tálibok. Rabbani valószínűleg azért indított támadást a tálibok utolsó északi fellegvára ellen, mert elégedetlen a város feladásáról Dosztum által kezdeményezett tárgyalások eddigi eredményeivel, és nem akarja, hogy az üzbég tábornok szerezze meg az ellenőrzést Kunduz felett. (Dosztum tábornok a tálibellenes Északi Szövetség egyik főparancsnoka. Rabbani, aki öt év száműzetés után visszatért Kabulba, a szövetség politikai vezetője.)

Dosztum tábornok már csütörtökön bejelentette, hogy egyezségre jutott a megadás feltételeiről a Kunduzban és a környező településeken harcoló mintegy 15 ezer tálib főparancsnokával. Az Északi Szövetség belügyminisztere - Rabbani szövetségese - azonban úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások kudarcba fulladtak és a tálibellenes fegyveres ellenzék a hétvégére igyekszik elfoglalni Kunduzt.

Más értesülések szerint a város átadásáról tárgyaló tálib védelmi miniszterhelyettes pénteken visszatért Mazari-Sarifba, hogy Dosztum tábornokkal végleges formába öntsék a fegyverletételről szóló megállapodást. E szerint Kunduz védői már vasárnap leteszik a fegyvert.

Az ellenzékiek akcióitól függetlenül az amerikaiak továbbra is folyamatosan bombázzák a várost. A pénteki támadásokban több tucat ember életét vesztette. Az amerikai harci gépek a tálibok első védvonalait, valamint a város keleti és északkeleti lakónegyedeit bombázták

Eközben a Világélelmezési Program (FAO) bejelentette, hogy légi hídon megkezdte az Afganisztán északkeleti részén, elzárt hegyi falvakban élő mintegy 274 ezer ember ellátását, akiknek sürgős segélyként 2000 tonna élelmiszert szállít. A FAO mellett Oroszország is újabb segélyszállítmányt indított útnak Afganisztánba. 52 vasúti kocsiban 396 tonna élelmiszer kapnak az afgánok.