A brit elitalakulatok állítólag üldözőbe vették bin Ladent

Vágólapra másolva!
A The Mail on Sunday című vasárnapi lap állítása szerint mindössze két órán múlott az, hogy a brit elitalakulatok Kandahártól délkeletre elfogják bin Ladent.
Vágólapra másolva!

Az újságnak egy katonai forrás úgy nyilatkozott, hogy a hegyvidéki terepen a brit kommandósok üldözőbe vették bin Ladent és embereit. "Hajszálon múlott, hogy elkapjuk" - fogalmazott a nyilatkozó, akinek szavaiból kiderült az is: mindezt a foglyul ejtett tálib harcosoktól tudták meg. Beszámolójában azonban nem árulta el, hogy mikor hajtották végre az akciót.

Vasárnap az amerikai légierő gépei erőteljes csapást mértek a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban lévő Tora Borára, ahol feltételezhető, hogy Oszama bin Laden terroristavezér bujkál. A tálibokhoz közel álló pakisztáni székhelyű AIP hírügynökség a vallási fanatikusok egyik szóvivőjét idézve számolt be a bombázásról, amelynek időpontjáról, illetve következményeiről a tálib illetékes nem tett említést.

A Dzsalálábád környéki hegyekben lévő Tora Bora barlangjaiban a feltételezések szerint 600 külföldi fegyveres és al-Kaida-tag rejtőzik, köztük talán maga Oszama bin Laden is. A több száz méter mélységben húzódó barlangrendszerekben kialakított táboruk közel van a pakisztáni határhoz.

Vasárnap folytatódott Kandahár heves bombázása, sőt a légicsapások átterjedtek és a szomszédos Hilmend tartományra is. Ugyancsak az AIP értesülése, hogy a tálibok utolsó nagyobb erődítményének tartott Kandahár repülőterére és déli negyedeire ledobott bombák legkevesebb 13 ember életét oltották ki. Az AIP jelentése szerint a Kandahárból a pakisztáni határ felé vezető úton harmincan vesztették életüket annak következtében, hogy amerikai harci gépek rátámadtak gépkocsioszlopukra. Ezt a hírt egyelőre független forrás nem erősítette meg, de megfigyelők utalnak arra, hogy Washington már többször elismerte: amerikai gépek tévedésből polgári célpontokra mértek csapást.