Arab fiatalok megtámadtak egy rabbit

Fiatal arabok megtámadták, leköpdösték és piszkos zsidónak nevezték Brüsszel főrabbiját. Albert Guigui szerint a támadók az ő személyén keresztül fejezték ki gyűlöletüket Izrael iránt.

Albert Guigui főrabbi éppen a metróra várt egy barátjával, amikor fiatal arabok felfigyeltek rájuk.A fiatalok leköpdösték és piszkos zsidónak nevezték a két férfit. A főrabbi alig tudott kitérni támadói rúgásai elől, miközben a többi ember tétlenül nézte az agressziót. A támadás kizárólag zsidó származásuknak szólt, mivel a fiatalok nem próbálták kirabolni őket

A főrabbi elmondta, hogy korábban már az anderlechti rabbit is többször megtámadták, ezért az ottani zsidók félnek a zsinagógájába járni. A főrabbi felhívta a hatóságok figyelmét, hogy erősítsék meg a zsidó imahelyek védelmét.