Több száz nőt erőszakoltak meg Kenyában

Vágólapra másolva!
A nők jogait védő kenyai szervezetek szerint a kormánynak nyomatékosan fel kellene lépnie a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények ellen. A héten több száz nőt erőszakoltak meg a rendőrök és a felkelők a Nairobi nyomornegyedében történt összetűzésekben.
Vágólapra másolva!

A kenyai parlament női bizottságának elnöke úgy gondolja, hogy a kormánynak határozott lépéseket kellene tennie a tömeges erőszak megtorlására, illetve a nők védelmére a jövőben. Beth Mugo elmondta: addig nem adják ki az áldozatok neveit, amíg a hatóságok nem biztosítják a védelmüket.

A felkelésben, amely a magas bérleti díjak miatt tört ki, több embert halálra rugdostak, és jó néhány házat felgyújtottak, még mielőtt a rendőrség közbelépett volna. A kenyai főváros nyomornegyedében zajló összetűzésekben legalább hét ember vesztette életét, míg körülbelül háromezren elmenekültek. Nairobi nyomornegyede mintegy 500 000 embernek ad otthont.