Még nem temethették el a terrortámadásban elhunyt pilótát

Vágólapra másolva!
A szeptember 11-i terrortámadásban elhunyt egyik pilótát - a család és a Pentagon vitája miatt - csak most, decemberben helyezhetik végső nyughelyére.
Vágólapra másolva!

A Pentagonra zuhant utasszállító pilótája, Charles Frank Burlingame-t eltemetheti felesége abba a nemzeti temetőbe, ahová szerette volna - mondta a CNN-nek az amerikai védelmi minisztérium.

A család komoly vitában állt a Pentagonnal, és még a Fehér Házba is írtak levelet az ügyben. A katonaság szerette volna elérni, hogy ne a túlzsúfolt katonai temetőbe kerüljön a pilóta. Mellettük állt az a szabály, miszerint csak 60 év felettiek kerülhetnek be a temetőbe. Így a hősi halált halt férfivel most kivételt tettek. Ráadásul mellé kerülhetnek majd özvegye hamvai is.

Burlingame korábban F-4-es harcigép pilótája volt, és az amerikai tengerészeti akadémián végzett. 25 évig a tengerészetnél dolgozott. Az Amerikai elleni terrortámadásokban lezuhant egyik gép, az American Airlines 77-es járata volt, melyen Burlingame a személyzet további öt tagjával és 58 utassal együtt életét vesztette. A férfi 52. születésnapjának estéjén halt meg.

Burlingame felesége örült a hírnek, hogy december 12-én (közel három hónappal halála után), eltemetheti férjét édesapja mellé, aki szintén veterán katona. Így egy nemzeti temetőben egyszerű szertartással vehetnek végső búcsút a halottól. Eddig ugyanis nagyon úgy festett a dolog, hogy a vizsgálat lezárásáig nem adhatják ki a holttestet a hozzátartozóknak.