Két amerikai napilap csütörtöki írása szerint az amerikai hadsereg Utah állambeli egyik laboratóriumában kísérleti céllal állítottak elő olyan por alakú biológiai fegyvert, amelynek az alapanyaga a lépfene-baktérium volt, és amelyből rendszeresen szállítottak egy Maryland állambeli katonai támaszpontra.

Az ügyet azzal kapcsolatban hozták nyilvánosságra kormányzati tisztségviselők, hogy szövetségi nyomozás folyik a lépfenebacilust tartalmazó postai küldemények miatt. Október eleje óta ilyen levéllel való érintkezés következtében öt ember halt meg lépfenében az Egyesült Államokban.

A The New York Times megjegyezte: azóta, hogy az Egyesült Államok 1969-ben hivatalosan lemondott a biológiai fegyverek alkalmazásáról, ez az első alkalom, hogy fény derül lépfenebacilusnak a legveszélyesebb formában történő gyártására. A lapok által idézett tisztségviselők elmondták, hogy a dugwayi (Utah állam) kísérleti üzemben előállított mennyiség nem haladta meg azt a mennyiséget, amelyet a biológiai fegyverek gyártását szabályozó nemzetközi egyezmény megenged, és hogy a lépfenespórákat biztonsági okból nedves massza formájában szállították a Maryland állambeli Fort Detrick támaszpontra. Mindazonáltal a két lap értesülése nem egybehangzó abban a tekintetben, hogy milyen jellegű az a lépfenebaktérium-törzs, amelyet porrá alakítottak Dugwayben. A The Washington Post szerint Ames típusú törzsről van szó, amelyhez tartozó lépfenespórákat tartalmaztak az ártó szándékkal az utóbbi időben küldött levelek is. A The New York Times a dugwayi üzem egyik illetékesét idézi, aki szerint más baktériumtörzsről van szó - írta az AFP.

Az ügynek ez a fejleménye alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy a lépfenebacilust tartalmazó levelek küldője egyesült államokbeli terrorista, nem pedig külföldi vagy külföldiek, akiket esetleg valamely külföldi kormány is támogat - írták a lapok.