Az EBESZ egységes Jugoszláviát akar

Vágólapra másolva!
Montenegró függetlenné válása nemcsak Jugoszláviát ingatná meg, hanem az egész térséget, ráadásul felvetné az új, önálló állam elismerésének kérdését - közölte pénteken belgrádi tárgyalásai alkalmával Adrian Severin, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének elnöke.
Vágólapra másolva!

Severin a jugoszláv fővárosban tárgyalt Dragoljub Micunovictyal, a szövetségi parlament elnökével. A román politikus aggodalmának adott hangot amiatt, hogy nehezen megy, akadozik a párbeszéd Szerbia és Montenegró között. Hangsúlyozta, hogy az EBESZ parlamenti közgyűlése támogatja Jugoszlávia területi egységének fenntartását, az elkezdett reformfolyamatot.

A volt román külügyminiszter szerint az EBESZ közgyűlése támogatja a párbeszédet a közös állam fenntartásáról, tekintettel arra, hogy az egységes Jugoszláviának fontos szerepe van Európa biztonsága és stabilitása szempontjából - áll a szövetség parlamenti sajtószolgálat közleményében. A két jugoszláv tagköztársaság vezetői között hétfőn kezdődik újra az október 26-án megszakadt párbeszéd a szövetségi állam jövőjéről.